Oldalak

2013. március 21., csütörtök

Asterix & Obelix: Isten óvja Britanniát

Asterix & Obelix: Isten óvja Britanniát
(Astérix and Obélix: God Save Britannia)
Borító 
 színes, magyarul beszélő, francia-spanyol-olasz-magyar vígjáték, 110 perc, 2012 

Krisztus előtt 50-ben járunk. Julius Caesar hódításokra szomjazik. Úgy dönt, hogy dicsőséges légióinak élén megszállja az eleddig megismert világ végén álló szigetet, ezt a rejtélyes országot, amit Britanniának neveznek: azaz Angliát.Gyors és totális győzelmet arat. Vagyis, majdnem. Egy kis britanniai falu képes ellenállni a császárnak, de gyengülnek az erőik. Kordélia királynő, Britannia uralkodója úgy dönt, hogy elküldi leghűségesebb szolgáját, Angoltapaxot, hogy Galliában keressen segítséget, egy másik kis faluban, amely a rómaiak elleni makacs ellenállásáról híres. A szóban forgó gall faluban Asterix és Obelix már eléggé elfoglalt. Vezetőjük ugyanis rájuk bízta unokaöccsét Kishippixet, egy fiatal srácot, aki csak púp a hátukon. Kishippix nemrég érkezett Lutéciából, és az a feladatuk, hogy férfit faragjanak belőle és még egyáltalán nem állnak nyerésre.Amikor Angoltapax megérkezik, hogy a segítségüket kérje, a falu úgy dönt, hogy átadnak neki egy hordó varázsitalt, amit Asterix és Obelix kísér el. Valamint Kishippix, mivel ez az út tökéletes alkalomnak ígérkezik, hogy befejezzék a fiú nevelését. Sajnos semmi nem úgy történik, mint várták.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. YouWatch (új, gyors)
2. MOVSHARE
3. VIDBULL
4. NOWVIDEO
5. 180Upload
6. Putme

2013. március 17., vasárnap

Hirdetés

Alkonyat - Hajnalhasadás II. rész

Alkonyat - Hajnalhasadás II. rész
(The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 2) 
Borító 
 színes, szinkronizált, amerikai fantasy, 115 perc, 2012 (16)

Bella (Kristen Stewart) miután életet adott lányának, Rensmee-nek, megerősödve és új képességek birtokában, vámpírként tér magához. Végre beteljesedett amire mindig is vágyott: vámpírként élheti életét Edward oldalán. A boldogságukat azonban hamarosan megzavarja a Volturik tanácsa, akik azt állítják, a Cullenek vétettek a vámpírtörvények ellen. Úgy vélik, hogy Bella és Edward (Robert Pattinson) gyermeke halhatatlan, természetfeletti képességeit születése után kapta, ezért a gyermeknek meg kell halnia.A Volturik csak a kínálkozó alaklomra vártak, hogy örökre leszámolhassanak a Cullenekkel. Edward Jacobbal (Taylor Lautner) az oldalán szövetségeseket gyűjt, hogy együtt küzdjenek meg a Volturikkal a mindent eldöntő, utolsó nagy csatában, ahol már nem csak családja, hanem a vámpírok és a vérfarkasok sorsa a tét.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. YouWatch (új, gyors)
2. MOVSHARE
3. VIDBULL
4. NOWVIDEO
5. 180Upload
6. Putme

2013. március 15., péntek

Az utolsó műszak

Az utolsó műszak
(End of Watch)
Borító 
 színes, szinkronos, amerikai filmdráma, 110 perc, 2012 (16)
IMDb értékelés: 7.7

Brian Taylor (Jake Gyllenhaal) és Mike Zavala (Michael Peňa) tartják magukat az esküjükhöz, amely szerint "szolgálnak és védenek", és acélos szövetséget alakítottak ki annak érdekében, hogy a műszak végén mindketten épségben hazatérhessenek. A rendőrpáros tagjai már rég megtanulták, hogy miközben Los Angeles utcáin járőröznek, egymáson kívül semmiben sem lehetnek biztosak.A riasztásról riasztásra élő zsaruk között őszinte és viccelődéstől sem mentes barátság szövődött, és mindketten tökéletesen tisztában vannak vele, hogy amikor veszélyes szituációkban kell helyt állniuk, bármelyik pillanatban életüket veszthetik.

FILM MEGTEKINTÉSE
1. YouWatch (új, gyors)
2. MOVSHARE
6. Putme

2013. február 25., hétfő

Geronimo hadművelet


Geronimo hadművelet
(Seal Team Six: The Raid on Osama Bin Laden)
Borító 
színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 90 perc, 2012

Amerika több mint tíz éve vadászik Oszama bin Ladenre, őt tartják felelősnek a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásért. A felderítő jelentések szerint a terroristavezér Pakisztánban tartózkodik. A haditengerészeti kommandósok egyik csapatát jelölik ki a feladat végrehajtására, a célpont likvidálására. A felkészülés során a csapat tagjai különleges kiképzésen esnek át. A kommandósok kezdetben nem is tudják kire vadásznak. Azután rájönnek, hogy személyesen nekik adatott meg a lehetőség, hogy végrehajtsák Amerika bosszúját.

 FILM MEGTEKINTÉSE
5. Putme

2013. február 21., csütörtök

Kényszerleszállás

Kényszerleszállás
(Flight) 
Borító 
 színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 138 perc, 2012 (16)
IMDb értékelés: 7.3

Whip Whitaker (Denzel Washington), a tapasztalt pilóta a csodával határos módon kényszerleszállást hajt végre gépével egy légikatasztrófát követően, és így megmenti csaknem az összes utasa életét. A baleset után Whipet hősként ünneplik, de ahogy egyre több részletre derül fény, egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy igazából kinek vagy minek a hibája volt az, ami a repülőn történt.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

2013. február 17., vasárnap

Elrabolva 2

 Elrabolva 2 (Taken 2) 
Borító 
 színes, szinkronos, amerikai akcióthriller, 91 perc, 2012 (16)
IMDb értékelés: 6.2
IMDb link: http://hungarian.imdb.com/title/tt1397280

Két évvel lánya elrablását követően Brian Mills (Liam Neeson), a vérprofi ex-CIA ügynök Isztambulba utazik egy biztonsági munka elvégzésre, ahol a Közel-Keleten vakációzó családjával, Kimmel (Maggie Grace) és volt feleségével, Leonore-ral (Famke Janssen) találkozik.Az albán maffia már tudja, hiba volt Brian lányát elrabolni Párizsban: halottaikat gyászolva bosszút esküsznek, a vérprofi ügynökre és családjára ismét lecsapnak. A tapasztalt ügynök azonban semmitől sem riad vissza: kíméletlen, véres harcba kezd, hogy megóvja szeretteit, és kiszabadítsa túszul ejtett feleségét.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

2013. február 15., péntek

007: Skyfall

007: Skyfall
(Skyfall) 
Borító 
 színes, magyarul beszélő, angol-amerikai akciófilm, 140 perc, 2012 (16)
IMDb értékelés: 7.9

M-et sötét múltja kísérti, Bondnak pedig bizonyítania kell felé tanúsított hűségét. Az MI6 titkosszolgálat bajban van, 007-nek fel kell kutatnia és el kell pusztítania a fenyegető veszélyt - bármi áron.

 FILM MEGTEKINTÉSE
5. Putme

Juan, a zombivadász

Juan, a zombivadász
(Juan of the Dead)
Borító
színes, spanyol-kubai horror-vígjáték, 92 perc, 2011 (16)
 IMDb értékelés: 6.4

Juan életének eddigi 40 évét Kubában töltötte, jórészt áldott semmittevéssel. Barátja, Lázaro hasonló felfogásban élt, bár intelligenciából valamennyivel kevesebb jutott neki, mint Juannak. Mikor városukban különös dolgok kezdenek történni, a páros először csak egy újabb forradalomra gyanakszik. Ám a jelek arra utalnak, hogy a támadók nem normális emberi lények, és valahogy nagyon macerás elpusztítani őket. Biztos nem vámpírok, nem is megszállottak, és semmiképpen sem disszidensek. Miután Juan testvére, a szépséges Camilla is csatlakozik a pároshoz, a trió szenzációs felfedezést tesz: ha már egyfolytában agyakat kell pépesíteniük, és a város jóformán értelem nélküli járkálókkal van tele, a bankok üresen állnak: ideje egy kis pénzt keresni. 

 FILM MEGTEKINTÉSE
5. Putme

A boldogság sosem jár egyedül

A boldogság sosem jár egyedül 
(Un bonheur n'arrive jamais seul)
Borító 
színes, magyarul beszélő, francia romantikus vígjáték, 110 perc, 2012
IMDb értékelés: 6.1

Sacha-t három dolog élteti: a barátai, a zongorája és a bulizás. Éjszakánként egy jazz klubban játszik, az estéket pedig szemrevaló nőkkel zárja agglegénylakásában.
Charlotte-nak három gyermeke van, egy jól menő munkája, no meg két exférje. Életébe már csak a szerelem nem fér bele.
Sacha és Charlotte annyira különböznek egymástól, hogy megismerkedniük sem volna szabad, ám a sors máshogy egyengeti útjukat. Amikor Charlotte egy esős délutánon belebotlik Sacha-ba, azonnal megváltozik az életük. Találkozásuk szerelem első látásra. De vajon van-e hely gyerekek számára is a szerelemben?


 FILM MEGTEKINTÉSE
5. Putme 

Vadállatok

Vadállatok
(Savages) 
 Borító
 színes, szinkronos, amerikai-angol thriller, 131 perc, 2012 (18) 

Ben, a békés és jólelkű buddhista, és legjobb barátja, Chon, az egykori tengerészgyalogos és zsoldos jövedelmező üzletet visznek Laguna Beachen - ők termesztik a valaha látott legjobb marihuánát. Emellett mindketten sajátos módon szerelmesek a különlegesen szép Opheliába. Az élet idilli a dél-kaliforniai városban, amíg a mexikói Baja kartell úgy nem dönt, hogy a triónak társulnia kell velük. Amikor a kartell könyörtelen főnöke, Elena, és brutális behajtója, Lado alulbecsüli a három barát közti megbonthatatlan köteléket, Ben és Chon - a korrupt DEA ügynök megbízhatatlan segítségével - látszólag megnyerhetetlen háborúba kezd a kartell ellen. És így beindulnak az egyre kegyetlenebb heccek és manőverek az egymásnak ütköző akaratok és érdekek barbár csatájában.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak

Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak
(Hotel Transylvania) 
Borító
 színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 91 perc, 2012 (12)

Vérszívó vagy nászúton? Farkasember családi lazuláson? Rémkoppantó, aki belefáradt a szürke hétköznapok egyformaságába? Vár a Hotel Transylvania - minőségi pihenés és felfrissülés mindennemű rémnek, szörnynek és gonosz torzszülöttnek.Drakula gróf ötcsillagos erdélyi luxusszállodájában (főszakács: Quasimodo) a szörnyek és családjuk távol kerülhetnek az emberi világ zajától. Itt ejtőzik Frankenstein és a menyasszonya, Múmia, a láthatatlan ember, egy egész farkas falka és kollégáik - míg egyszer egy halandó nem téved közéjük. A bajt csak fokozza, hogy a gróf nemcsak szállodaigazgató, hanem apa is, aki eddig sikerrel óvta csemetéjét a valódi világ borzalmaitól: most azonban minden megváltozik.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

Az Argo-akció

Az Argo-akció
(Argo) 
Borító 
 színes, szinkronos, amerikai thriller, 120 perc, 2012 (16)
1979. Irán forrong. A Sah elmenekül, az utcákon hatalmas tömeg - a forradalom új, megjósolhatatlan változásokat ígér. November 4-én a feltüzelt tömeg megostromolja az Egyesült Államok teheráni követségét, és túszul ejti az ott dolgozó 52 amerikai diplomatát: az ő sorsuk, hosszú raboskodásuk és a megmentésükre szervezett katonai akció sokáig megtöltötte a világ újságjainak címlapjait. De valamiről senki nem beszél. A követség feldúlása során hat amerikainak sikerül megszöknie, és elrejtőznie. Ám ők is és az otthoniak is tudják: csupán napok, esetleg órák kérdése, hogy a nyomukra akadjanak, és talán végezzenek velük. Az ellenséges, paranoid országban reménytelen a helyzetük. A CIA egy"beszivárgási szakértője", Tony Mendez (Ben Affleck) előáll egy mentőakció tervével. A terv kockázatos és végrehajthatatlan. Olyan lehetetlen, hogy csak egy filmben vállalkoznának rá.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

Hasadás

Hasadás
(The Divide)
Borító 
 színes, német-amerikai-kanadai sci-fi, 2011 (12)

New York utcáin totális a káosz, a lakosság egy atombomba pusztítása elől menekül. A "szerencsések" időben elérik a bunkereket, pincéket, hogy aztán a továbbiakon rágódjanak. Egy csoport egy toronyház alatt vészeli át az első napokat - szép lassan belátva, hogy a jövő teljesen reménytelen. A kétségbeesés, a fogyó tartalékok és a bezártság hihetetlen tempóban őrli fel a lent lévőket. Egyre sűrűbbek a viták, verekedések. Az őrületet túlélők egyike törékeny tervvel szabadulna föld alatti börtönéből, vállalva a felszínen rá váró veszélyeket.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

Rémjárás

Rémjárás
(Haunted High) 
Borító 
 színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 90 perc, 2012

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

Fékezhetetlen

Fékezhetetlen
(Lawless) 
Borító 
 színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 115 perc, 2012 (16)

A nagy gazdasági világválság idején járunk. A Bondurant-fivérek, Forrest (Tom Hardy), Jack (Shia LaBeouf) és Howard (Jason Clarke) igazi legendának számítanak a Virginia állambeli Franklin megyében, hiszen a szesztilalom idején jól menő csempészüzletet tudhatnak magukénak. A jólét azonban veszélybe kerül, amikor feltűnik a színen Charles Rakes különleges ügynök (Guy Pearce), a törvény új ura, aki azonban korruptabb mindenkinél, és részesedést követel magának a fivérek üzletéből. Ők azonban nem hajtanak fejet senki előtt, így felveszik a harcot Rakes ellen.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

Halálfutam: A pokol tüze

Halálfutam: A pokol tüze
(Death Race: Inferno) 
Borító 
Frankenstein, azaz Carl Lucas (Luke Goss) a bűneiért vezeklő elítélt a Halálfutamként ismert vérre menő, brutális börtönsport legendás sofőrje. Csupán egyetlen győzelem választja el a szabadságtól, ám utolsó versenyét minden eddiginél mostohább körülmények között, egy sivatagban kell megvívnia. Lucas Dél-Afrikában, a pokoli Kalahári sivatagban száll szembe könyörtelen ellenfeleivel és olyan mindenható erőkkel, melyek a háttérben azon ügyködnek, hogy Carl semmiképp se érjen célba.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

2 nap New Yorkban

2 nap New Yorkban
(2 Days in New York) 
Borító 
 színes, magyarul beszélő, német-francia-belizi vígjáték, 96 perc, 2011 (16)

A menő rádiós és újságíró Mingus (Chris Rock) és francia fotós barátnője, Marion (Julie Delpy) békésen éldegélnek New York-i lakásukban macskájukkal és előző kapcsolataikból származó két kis gyerekükkel. Ám amikor egy nap minden előzetes figyelmeztetés nélkül betoppan Marion apja (akit valódi apja, Albert Delpy alakít) a lány túlfűtött nővérével, és annak borzalmas barátjával egy röpke tengerentúli vizitre, két felejthetetlen nap következik. Nyugodtan nevezhetjük családi ámokfutásnak is.
A vendégek pofátlan nyíltságukkal és a szexualitást illető szabadszájúságukkal minden határt áthágnak. Marion és Mingus kapcsolatának összes gyenge pontját végigveszik, így a pár komoly próbatétel előtt áll. Hogyan élik túl a francia inváziót?
Julie Delpy a Két nap Párizsban után New Yorkba viszi nézőit, hogy újabb kacagtató és elgondolkodtató fejezeteket mutasson be a családi és párkapcsolatok természetéről.



 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

Államérdekből

Államérdekből
(The Minister) 
Borító 
  színes, magyarul beszélő, francia filmdráma, 2011 (16)

A közlekedési minisztert az éjszaka kellős közepén a személyi titkára ébreszti. Egy busz a vízmosásba zuhant. Oda kell utaznia, nincs más választás. Ekképp kezdődik az "állam
emberének" odüsszeiája, mely egy rettentő bonyolult és ellenséges világba vezet. Őrült tempó, gyilkos hatalmi harc, káosz, gazdasági válság. Az események eszelős sorában az egyik vészhelyzetből a másikba esünk. Milyen önfeláldozást készek az emberek elfogadni? Meddig fognak tartani a megpróbáltatások egy olyan rendszerben, egy olyan államban, mely felfalja őt szolgáló gyermekeit?


 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme

Parajelenségek 4 (Paranormal Activity 4)

Parajelenségek 4
(Paranormal Activity 4) 
Borító 
 színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 95 perc, 2012 (16) 

A talált kamerás mozik legújabb üdvöskéjében olyan új szereplőkkel ismerkedhetünk meg, akik Katie-ék szomszédai voltak. Alex és édesanyja szintén megtapasztalja azt a kísértetjárást, amit az előző három részben a másik család is. Ha eddig csak borzongtál, most futkosni fog a hátadon a hideg! A parajelenségek folytatódnak, a kamerák tovább forognak.

 FILM MEGTEKINTÉSE
1. MOVSHARE
2. VIDBULL
3. NOWVIDEO
4. 180Upload
5. Putme